TEDD FEL AZ ALAPVETŐ KÉRDÉSEKET2007-06-16
részlet
A pénz egy anyagi kötőerő, amely jellegzetesen ennek a hitetlen világnak a terméke. Az ember saját értékét helyettesíti, a mérce kívülre került, és elszakadt az embertől.
Értékmérőnek hívjátok, de valójában csak mértékmérő.
Az aranytól elemelt, kiüresedett minőségű mennyiség. Ez nem az. A legnagyobb illúzió.
Nem képes közvetlenül kapcsolatba kerülni a minőséggel, a szellemmel, mert levált tőle.
Csak közvetítőkön keresztül.
A mennyiséget vissza kell vezetni a minőséghez.
El kell jutni odáig, hogy ne befolyásoljon, hogy van, vagy nincs.
Az aranycsinálást ma a pénzcsinálás művészete váltotta fel. Ez korunk nagy alkímiai műve. A mennyiség uralma a minőség felett. Egy merőben ellentétes folyamat.
A megoldás tehát, hogy ebből a mennyiségi adok-kapok játszmából minél kijjebb kerüljek?
Minél kijjebb kerülsz, annál kevésbé lesz szükséged a pénzre. Piramisjáték ez is, csak pont az inverze annak, amit ti annak hívtok. Ez a minőségi piramis-játék.
Mindkettő egyszerre folyik, két pólus egy tengelyen. Dinamikus, minőségi egyensúly. Minél nagyobb a pénz illúzió uralma a világban, minél jobban épül a lefelé fordult piramis, aminek csúcsa az anyagba visz, annál nagyobb a felfelé álló piramis, amelynek a csúcsa kiszabadít az anyagból, a szellemhez visz. Csak az egyiken haladhatsz, mert nem szolgálhatsz egyszerre két urat. El kell döntened, hogy melyik utat választod.
Csupán azt kell eldöntened, kinek/minek az irányítása alá helyezed az életed. Mi a célod? Anyaghoz kötődni, vagy anyagtól oldódni? Melyik világban akarsz élni?
Ha az anyagot választod, Lucifer hű rabszolgája leszel, és busásan megfizet azzal, ami neki van. Illúzióval, pénzzel. Ezzel altat el, kábít el, hogy mámorosan jól érezd magad. És ez működik is. Egy darabig. Amíg még van életenergiád, fényed, amit odaadsz cserébe a pénzéért. Ha már nincs, akkor jöhet a depresszió, az összeomlás, a betegségek. És marakodhatsz a többi kutyával a csont fölött. Emlékezhetsz az ifjúságodra, amikor még volt minden. Ahogy csökken az energiaszinted, úgy nő a félelem: mi lesz velem? Pánikreakciók, csalódások……. az élet, amit éltek.
Ezen az úton nem azt csinálod, ami te magad vagy, amit tudatosan felvállaltál, amit a szíved diktál, hanem amit elvárnak tőled, ami megéri, amiért a legtöbb fizetséget remélsz. Számító vagy. Kívülről mozgatott, elvárások mentén élő. Kívül keresed az igazodási pontokat, és onnan várod a segítséget is, ha bajba jutsz. És mindig lesz, aki megmondja, hogy mit csinálj, és aki jó pénzért felajánlja a segítségét. Sőt olyan is lesz, aki megmondja majd neked, hogy te ki vagy, ha te már végképp elkeveredtél. A felelősséget nem ismered, mert azt kihelyezted magadból. Hiszen te csak végrehajtó vagy, a katona. Parancsra cselekszel. Viselje az a felelősséget, aki kiadta a parancsot, vagyis akit arra választottál, hogy gondolkodjon, és döntsön helyetted. És ahol te voltál a megmondó ember, ott sem nézel szembe, ott keresel magad alatt egy gyengébb balekot, aki majd elviszi a balhét.
Vagyis nem unatkozol, mert mindig csinálnak veled valamit, mozgatnak, mint egy bábut, és te is mozgatsz másokat, hogy meglegyen a fontosságod illúziója. Örök pörgés, tele a naptárad, hogy hely se maradjon elgondolkodni: ki az, aki ezt csinálja, ki vagyok én?
Fontos ember vagy, nem vitás, szép öltönybe, divatos ruhákba bújtattad a tested, csak éppen azt nem tudod, ki lakik benne. Mások szemével látod magad, mert a látásodat is elvesztetted: a titkárnőével, a szomszédéval, a szüleidével, a barátaidéval…Amit az ő szemük lát, annak tartod magad. Meg aminek látszani szeretnél. A kép, amit oly nagyon szeretnél elhitetni a világgal, amit kitaláltál magadnak, nem te vagy, csak a kosztümöd. Ez csak egy álarc a nagy maszkabálban, ahol mindenki más, mint aminek látszik. A látszatemberek világa ilyen. Akik belefeledkeztek az álarcosbálba, azok az álarcukkal azonosultak, és úgy járnak-kelnek, hogy amnéziásan azt hiszik, ők azok, akiket egy estére megelevenítettek. Azonosulni a szerepeiddel. Szerepjáték.
Ez az út lefelé.
A másik piramis felfelé épül. Ezt az álarcukat levetők építik, akik kíváncsiak arra, ki lakik a szerepeik mögött. Ki a színész, aki játszik. Ők a minőséget választották a mennyiség helyett. A magányos, számkivetett utat a mennyiség világában. Nem kívül élnek, hanem belül. Ami ebből kifelé látszik, az másoknak is példa, hogy ébredjenek. Önmaguk hozzák meg döntéseiket nem külső nyomás, kényszer, elvárás hatására, hanem felismert belátásból, szabad akaratukból élnek. Tevékenységük nem naptárhoz kötött, hanem az idő minőségéhez. Nem keresnek felelőst kívül, és –ha lehet - nem viszik a problémáikat földi megoldó-emberekhez.
A csúcshoz igazodnak, az onnan beáradó erőből élnek, amit magukba fogadnak. Ezért cserébe egyre inkább levetik álarcaikat, és az anyag kényszerét. Egyre kevesebbre van szükségük ebből a világból. Állandó belső feltöltekezésük miatt nincs szükségük arra, hogy másoktól energiát vegyenek el, ők nem elvesznek, hanem adnak.
A felelősséget minden tettükért viselik, és azt fel is használják a belső átalakulásukhoz. Nem kívánnak maguknak többet, mint amennyi elég. A mértéket tartják. Egymást segítik az úton. A saját dolguk világos számukra, és azt tudatosan felvállalva végzik nap, mint nap. Önmaguk megtisztításán dolgoznak. A nehezebb utat választják, nem remélnek külső fizetséget. Cserébe valódi teremtőkké válnak.
Ez az út fölfelé.
Kevesek képesek ezen az úton járni, de ők a minőségükkel ellensúlyozzák a nagy többség mennyiségi fölényét a másik oldalon.
Ha számuk elér egy kritikus tömeget, a kollektív tudatot áthangolja, és a külső világ képe megváltozik. Általános mintává válik, ami ma még megmosolygott kivétel.
Margarita-Zoé
Nézdd meg ezt a videót, azután döntsd el, mit táplálsz a saját életeddel:
http://www.blip.tv/file/2513551/
http://www.blip.tv/file/2518877
.jpg)
