A hétfői napon, egyfajta módon mindenképpen változás fog bekövetkezni az életünk megélésében. Ennek mutatója többek között az, hogy a Jupiter belép a halak jegyébe – a Holddal karöltve.
A Jupiter 12 év alatt kerüli meg a Napot, így egy jegyben kicsit több mint 1 naptári évig tartózkodik. A sumérok, akik a jelenleg használt időszámításunk alapjait helyezték le, az esztendőt részben a Jupiter mozgásához kötötték. Tehát mindenképpen egy új év veszi kezdetét. S ne feledjük, hogy a Jupiter az Öregisten, a Magyar Istenének megnyilvánítója az égbolton, tehát a Magyarországon zajló, magyarsággal kapcsolatos dolgokban is egy új minőség veheti kezdetét.
A halak jegyében már a vízöntő vizében megtisztított ember áll, készen a Megváltásra. Ez az összegzések és lezárások ideje, amikor is arra kell használnunk az eddig megszerzett Égi és Földi Tudásunkat, hogy lezárjuk – és egy új minőségbe tudjuk emelni az életünket, azaz kilépjünk a körforgásból – és egy új, magasabb szintbe lépjünk.
Ennek példáját a Krisztus tudat mutatja meg számunkra, tehát itt a Földön kell tudnunk megvalósítani az Égit. Hogy itt a Földön nem érhet bennünket semmi veszteség, elmúlás, félelem, igazságtalanság – hiszen a mi valódi lényünk a Teremtőtől való, Égi.
Másrészről, a Jupiter minősége jelzi, hogy meg tudjuk váltani a Hitünket – azaz ebben az évben ezt „mutatjuk” úgymond meg, hogy a „hitünk” mire képes. Ahová helyezzük a tudatunkat, az is valósul meg, a következő kör, amibe lépünk, az lesz, amiben hiszünk, amit valóságnak elfogadunk.
Így nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, ami velünk történik, és folyamatosan tudatosítsuk azt, hogy a megszerzett tudásunkat, ismereteinket a valóságról hogyan tudjuk arra használni, hogy VALÓBAN kilépjünk a körforgásból.
- – -
A Jupiter helyzetét, ha a csillagos égen vizsgáljuk, akkor további, magas szintű szellemi üzeneteket olvashatunk ki. Most hagyta el a Bak csillagképet, és a Vízöntő csillagkép közepén jár – és tavasszal fogja elérni a Halak csillagkép elején járó Uránuszt.
Addig is az üzenete januárban és február első negyedében az Itt és Most, azaz a Jelen tudatosítása – hiszen a Vízöntő csillagkép közepén fog elhaladni, ahonnan indul a vízöntőnek mind a múltba mind a jövőbe ömlő tisztító vize. Így ebben a hónapban folyamatosan figyeljünk arra, hogy a múltból hozott és a jövőbe helyezett félelmeinket, gondolatainkat rántsuk vissza a jelenbe…
Ne rágódjunk a múlton, ne várjuk a jövőt – minden Tudásunkkal a jelen pillanatát hassuk át, és ott végezzük el a tisztítani valót. Tegyük fel magunknak a kérdést: milyen problémám van MOST ebben a pillanatban? Nem azon „agyaljunk”, hogy mit kell _majd_ elvégezni, befizetni a számlákat, megtenni ezt-azt… hanem próbáljunk egyre több időt a jelenben élni…
Innen tudjuk most előrántani a Jupiter magas szintű „rezgéseit”, a szeretet és a bőség állapotát.
Érdemes megállni az olvasással és a fenti kérdésen elgondolkodni, figyelmünket a jelenre fordítani.
- – -
A hétfői napon a fentebb említett Jupiter jegyváltáson kívül még a Vénusz is jegyet vált, azaz átlép a vízöntő jegyébe, de valójában belép a Bak csillagképbe. Így most szellemi szinten az anyagi világra érdemes fókuszálni… Hogyan? A földi tereméteseinknek adjunk most időt, és mindenképpen ügyeljünk arra, hogy mi az, ami körülvesz minket, mit szeretnénk megváltoztatni a fizikai környezetünkön.
Párkapcsolati téren most érdemes lépésről lépésre haladni, nem „átugorva” valami lényegeset, fontosat, amin esetleg eddig átsiklott a figyelmünk. Sőt, lehetőségekhez mérten több időt szenteljünk most a Társunkra, mert az igazi beavatás ezen keresztül érkezik el hozzánk.
Egész januárban és még február elején is a Vénusz a Bak csillagképben fog járni, tehát ezt az időt adjuk a párkapcsolatnak. Itt VALÓDI, minőségi változásokat lehetünk képesek megélni, és mire elhagyja a Vénusz ezt az égi cikkelyt, addigra már a Társ által meggyógyulva fogunk tudni lépni.
A vízöntő jegy üzenete a tisztítás és a szabadság – így ha esetleg lekötöttnek, rabnak érezzük magunkat a közeljövőben, akkor ez valójában arra hívja fel a figyelmünket, hogy mire kell fókuszálnunk, esetleg egonk hogyan akarja megváltoztatni azt, amit nem tud… Így befelé fordulva, minden részletet megvizsgálva végezzük el az átalakításokat és engedjük el – tisztítsuk ki – a lényegtelen, tisztátalan gondolatokat, érzéseket.
- – -
A 23-i hét végén a Vénusz trigon kapcsolatba kerül a Szaturnusszal, így minden szinten előbukkan ez a párkapcsolati üzenet – hiszen, ha emlékeztek a korábbi írásokra, a Szaturnusz a mérleg jegyéből egy szinten mutatja a párkapcsolatok MINŐSÉGI átalakítását. Ez fog most bennünket inspirálni arra, hogy a párkapcsolatra fordított idő, átalakító gondolat most valódi értékekkel ajándékozhat meg bennünket.
De ehhez tudnunk kell elengedni, kitisztítani magunkban a fénytelen erőket.
A Vénusz ekkor a Bak csillagkép fejénél fog járni, a Nap közelében, tehát ezért is említettem, hogy érdemes ezt az időt a társsal tölteni fizikai szinten is… Ráadásul a Hold ekkor lép a Bika jegyébe, ahol a Vénusz az úr – tehát az Ég ismét csodálatos összhangban jelzi nekünk azt, amin belül megyünk keresztül.
S ha esetleg fizikai világban nincs párunk, akkor a fenti üzeneteket két féleképpen érdemes értelmeznünk – egyrészről nem csak a pár, hanem minden, hozzánk szépségesen megnyilvánuló kapcsolatban, túl a barátságon és a rokoni szálakon.
Másrészről jelölője is egyben annak, hogy a párkapcsolatokban megélt szerepünk, elvárásainkon tudjuk végrehajtani ezeket az alkímiai átalakításokat. Ez utóbbi egyébként minden tekintetben igaz lehet mindenkire.
forrás: http://csillagmag.hu





