Rendhagyó látomás a bolygó mozgásokból a hétre:(2010.05.17-23).
Ha gondolatban felnézünk az égre, ezen a belső képernyőn a bolygók táncát fogjuk látni. Forogva, pörögve, bicegve járják örök táncukat a Nap körül. Kicsik és nagyok, fiatalok, és öregek, mind egy nagy család.
Szól a kozmikus bájoló, a húrok közé csap az égi zenekar és ritmusára együtt mozdul a derék.
Ezen a héten a Vénusz a primadonna, ő táncolja el a témát.
Nézzük előbb a fényszög-kapcsolatait, hogy kikkel táncol párost?

Vénusz-Neptun keringő
Ami elsőként feltűnik, az a Vénusz-Neptun trigonja. Mivel a Neptun a Vénusz magasabb oktávja, ez az össze-ölelkező kapcsolat most a bennünk élő emberi érzések, és az isteni szeretetsík összekapcsoltságát mutatja, mint lehetőséget. Mivel a Neptun transzcendens bolygó, inkább csak lélektestben érzékelhető a táncban. Ezért csak annak az embernek látható a színpadon, és csak az tud táncolni vele, aki a saját érzésvilágát megnyitja ez előtt a legfelsőbb áradó szeretet-minőség előtt. Aki elől a félelmek már nem takarják el a kilátást. Ő ekkor, mint Vénusz, szinte beburkolózik a Neptun ragyogóan kék szeretet-felhőjébe, és ezzel átéli az isteni érzelmek világát sajátjaként.
Ha Te az a Vénusz-táncos vagy ezen a héten, aki elfogadta a Neptun ölelését, s vele egyesülten ropod a táncot, akkor megéléseid alapvetően különbözni fognak azon társaidétól, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ha a Vénusz - az érzéseid világa - benned még a félelmek fogja, akkor elszeparáltságban, különlétben érzi magát, esetleg elhagyatottnak, megtámadottnak, szegénynek, betegnek, sértettnek, megcsaltnak....., akkor elképzelheted, hogyan reagál majd, mikor egyszer csak mellé toppan Szaturnusz, és táncba hívja.

Vénusz-Szaturnusz tangó
Pedig a héten ez is megtörténik a Vénusz-Szaturnusz kvadrát miatt. A kvadrát pedig nem egy puha, ölelő, összesimuló keringő. Ez egy igazi tangó: szenvedélyes, kiszámíthatatlan, tele energiával, igazi erő-mérkőzés.
Ha a Neptun ölelésében vagy, akkor ez egy csodálatos impulzív tánc lesz, amit élvezni fogsz az utolsó lépéséig, mert elképesztő érzéskavalkádból alkothatsz kreatívan a Szaturnusz formába öntő, koncentráló, sűrítő erejével. Csodás alkotások létrehozására inspirál, melyben szárnyaló fantáziádat most meg is tudod testesíteni az általad választott műfajban.
Ha azonban nem érzed magad körül, és magadban az isteni érzésvilág biztonságát, a Neptun ölelő karjait, akkor a bizonytalanság illúziójából, félelmekkel körbebástyázva komoly pánikot kelthet benned Szaturnusz táncba hívása. Mivel nem fogadod el tudatosan a táncba hívását, megjelenésével csupa korlátozottságot, nehézséget tapasztalhatsz ekkor felbukkanni az életedben. Alig megoldhatónak látszó, hirtelen eszkalálódó szűk-ség-helyzetekben találhatod magad. Ezek az „akadályok” érzelmileg kibillenthetnek, mégpedig habitusod szerint kétarcúan: vagy depresszióba menekülsz, vagy támadásba (vitákba, veszekedésekbe) lendülsz, vagy akár váltogatva produkálod mindkét szerepet a mániás-depresszió kór-képét mutatva. Rögvest része leszel egy drámának, bármely szerepében. A skizofrén konstellációk felerősödnek ebben az időszakban (Vénusz a két-arcú ikrekben). Talán már látod, hogy ez is egy tánc, de mennyire más. Ebben nem érzed jól magad, legszívesebben elmenekülnél, mert nem a harmónia táncol tangót benned, hanem a fél-elem rángat jobbra-balra.

Tánc, vagy rángatottság?
Tudd, a táncban nincs megállás. De VAN VÁLASZTÁSOD: vagy hagyod magad a félelmeid láncán rángatni ön-tudatlanul, kiszolgáltatottnak tettetve magad, vagy felállsz a két lábadra, letekered róla a köteleket, és elkezdesz táncolni. Csak a döntésedtől függ, hogy tovább szenvedsz, vagy elkezded élvezni a létezést ebben a megtestesült formádban.
Vénusz-Jupiter(Uránusz) tangó
Ami a helyzet „komolyságát” és szépségét tovább fokozza, hogy a Szaturnusszal átellenben, épp szemből egy másik kérője is akad a Vénusznak. Pontosabban egy, ami kettő.
Ez a másik kérő a Jupiter (Vénusz-Jupiter kvadrát). Jupiter azonban nincs egyedül. Együtt áll az Uránusszal. A mindent hatalmasra növesztő Jupiter most a teljes gondolati megújulás (Uránusz) fényében áll. Ez beburkolja szintén szemnek láthatatlanul, de nagyon is érzékelhetően. Hatalmas kreatív, újító, meg-újító, feltaláló, megvilágosító erő ez a kombináció. Olyan, ami képes átírni bármilyen régi struktúrát, képes felülírni bármely évezredes dogmát. Ez a hatalmas újjá-teremtő, újjászülő mentális erő most lépett a térbe (Jupiter), és ott szétterjed. Ezen a héten az érzelmeinket (Vénusz) célozza meg koncentrált fényszögével. Vagyis Vénusznak, az érzésvilágunknak, az asztrális lényünknek szól a kihívás-felkérés. S mit csinál erre Vénusz?

A Neptunnal egyesült Vénusz boldogan táncba megy. Már alig várta hogy elérkezzen a teljes érzelmi megújulás ideje, most határtalan örömmel üdvözli. Átadja magát teljes testével, minden érzésével ennek a táncnak. Hagyja, hogy átáramoljon benne ez a félelmetesen hatalmas erő, hagyja, hogy új ruhába öltöztesse testét. Számára ez az érzések tudatosodásának kiemelt időszaka, a felismeréseké, a villanás-szerű megvilágosodásoké, a megértéseké. Hagyja, hogy leoldjon róla minden régi érzelmi válasz-reakciót ez a tánc. Élvezi a szabadságot. Maga mögött hagyja ezzel az erővel a drámákat, felismerve őket kilép belőlük, miközben elfogadja mindazon társai döntését, akik még benne akarnak maradni a régi koreográfiában.
Ő újat ír. Felismeri, hogy nincs szüksége külső vezénylésre, hogy a belső koreográfusa diktálja a mozdulatokat, melyek kozmikusan hangoltak, és ezért tökéletesek. Saját táncot jár. Persze a régi csapat őt tartja bolondnak, de a tánc öröme, és a belső szabadság élménye már felülírja benne a külső véleményeket.
Tánca egy másik színpadot, teret varázsol köré, ahol szintén nem lesz egyedül. A többi igazi szóló-táncos is megjelenik itt, és fantasztikusabbnál fantasztikusabb produkciókkal szórakoztatják egymást. Itt csupa öröm a lét, és csupa szabadság.
De mi történik azzal, aki Vénuszát, érzéseit a magányos harcos, vagy az áldozat síkján éli meg?
Ő bizony azzal szembesül, hogy sok-sok (Jupiter) problémával (Szaturnusz) találja szembe magát. Csak úgy ömlik, egyik a másik után, szinte elmerül benne a fél-elem vezérelt ember. Csak özönlenek az akadályok, a nehézségek minden felől. Ahogyan a víz is ömlik megállíthatatlanul napokon keresztül (Jupiter a halak jegyéből hat a Vénuszra), sokakat pánikba ejtve.

Idő-járás, a Föld is válaszol

Földanya most besegít. Akik szűk-ségben érzik magukat a fenti Szaturnusz-Vénusz fényszög aktiválódása miatt, azok most ezt a szükség-állapotot megélhetik a szélsőséges időjárás által érintetten a fizikai valóságukban is. (Házakat mos el az eső, fákat csavar ki a szél, utakat, síneket önt el a víz, megbénítva sok helyen a közlekedést...) Érdemes megnézni, hogy amely népek valóságos érzelmi szűk-ség-állapotot élnek meg (pl eladósodottságuk okán), azok olyan természeti csapásokkal is szembe-néznek, melyek által ezen érzelmi tartalmat valódi szükségállapot formájában fizikailag is megtapasztalhatják. Lásd pl Izland felháborodása a banki eladósítási kísérlet miatt, és az izlandi tűzhányó kitörése. Görög szabadság-harcosok elnyomottság-érzése a globális pénzügyi háló fogságában, és a görög erdőtüzek. A thaiföldi emberek érzelmei a hazájukat elfoglaló, és gyarmatosító szexturizmus miatt cunamit idézhetnek elő. Ezek a természeti csapások nem állnak meg a határoknál, és mindig visszahatnak az őket aktivizáló okozókra is, mert nem vagyunk külön. (lásd: Izlandi Vulkán hamuja a légtérzárak miatt azon európai országok nagyvállalatainak okozott a legtöbb financiális veszteséget, amely államok másik nagyvállalatai az izlandi adófizetőkkel akarták megfizettetni etikátlan, manipulált banki profitjaik eredményét.) Ez egy veszélyes játszma, és ezt lassan meg fogják érteni a rövid távú haszonban gondolkozók, akik még érzéketlenek az általuk okozott társadalmi károkra, illetve az általuk kiváltott „láthatatlan” érzelmi kollektív konfliktusokra. Eddig a konfliktussal érzelmileg érintett – ha nem tudta ezt megoldani - inkább megbetegedett, ezért az összefüggés nem derült ki, és lassú volt a visszahatás az okozóra. Most időben beláthatóan, sokkal gyorsabban visszatér a kiváltójához az okozott érzelmi hatás, melybe Földanya bekapcsolódott.
A Jupiter az Uránusszal együtt bizony szokatlan, nagyon is új típusú időjárási mintákat produkál, amik az égi tánc értelmezése nélkül nem tűnnek túl értelmesnek. Pedig azok. Uránusz az új gondolkodás (gondolat=levegő=szél) megjelenítésével írja át a teret (Jupiter). Ezért van viharos erejű szél napok óta, mert ez a mentális tér-tisztítás folyik a Jupiter-Uránusz segítségével (a Halak jegyéből sok eső kíséretében).
Miért jött az özön-víz?
A tv-ből dől a dráma. Árvízkárok mindenütt. A megáradt folyók, patakok elöntöttek mindent: házakat, utakat, egész településeket.
Miért a víz?
Mert a Vénusz az érzelmeink bolygója, és ekként az asztrál-síkhoz kapcsolódik, és a víz elemhez.
Miért most?
Mert az érzelmek (víz) bolygóját most veszi két olyan fényszög közre (Szaturnusz, és Jupiter(Uránusz), amely ezt a feszült helyzetet kiváltotta. A Jupiter a sokságot, a mennyiséget biztosítja a Halak jegyéből, amely szintén a víz elem jegye. A felső égi víz (esők). Ez a Jupiter most a megújulás bolygójának (Uránusz) hatása alatt áll. Az esők most megújító hatásúak az érzelmekre. A Szaturnusz a föld elemmel kapcsolatos érintettséget, nehézségeket hoz (szűz jegyből kvadrát fényszög). (Sár-lavinák, föld alatti vizek, belvizek..)
Miért ott?
Mert a természeti katasztrófákkal leginkább érintett területeken a vihart megelőzte egy olyan érzelmi konfliktus-sokk, amely érintette a közösség nagy részét, és ami éppen feloldódni látszik (megoldási fázisba kerül), amikor beindulnak a heves tünetek. Ez a modell kísértetiesen hasonlít az új-medicína (Hamer doktor új szemléletű egészség-tudománya) által feltárt összefüggésekre.
Vagyis a konfliktus aktív szakaszában a tünetek alig észlelhetők, a mélyben, az érzelmi síkon zajlik a dráma. Ezt láttuk az Észak-Magyarországi régióban a cigány-magyar konfliktus kiéleződésével az országgyűlési választások előtti időszakban. Ezt a konfliktust a politika provokálta ki, élezte ki a média segítségével, és a valódi megoldás helyett a megosztásból fegyvert kívánt kovácsolni, ami visszafelé sült el. Nagyrészt ennek a hagyományos „szaturnuszi” technikának, a jól bejáratott hatalmi manipuláció alkalmazásának köszönheti az eddig kormányzó erő a bizalom elveszítését. Mert az idő időközben megváltozott. A hatás mindenkihez visszatér, így a felelősség természetesen nem marad el.

Ennél azonban sokkal fontosabb a kérdésnek az a vetülete, hogy ez a konfliktus-helyzet a romák által lakott területeken valódi kollektív érzelmi konfliktus-sokkot okozott a lakosság nagy részénél. Ez nagyrészt láthatatlan maradt, bár nagyon is érzékelhető volt az arra „érzékenyek” számára. Amint azonban lezajlottak a választások, kialakult egy új politikai erőtér, amelyik már a kommunikációjában is felvállalta a helyzet megoldását, a konfliktus megoldási szakaszba kapcsolt, és mint biológiai különprogram, a Föld testén is megjelentek a tünetei. Ezek a tünetek azokat a területeket érintik főleg, ahol a konfliktus a legaktívabb volt. Ott jelentek meg természeti katasztrófákként.
A megoldási szakasz már a gyógyulásról tudósít, hiába ad elrettentő képet. Paradox módon azok, akik között a feszültség keletkezett - a konfliktust kiváltók hathatós segítségével - azok a gátakon most együtt hordják a homokzsákot, és összefognak a közös „veszedelem” ellen. Ez felülírja a megosztás taktikáját, mert újabb tapasztalatokat szerezhetnek egymásról, feloldva ezzel az előítéleteiket, kivetített félelmeiket.
Minden értelemmel történik. Véletlenek nincsenek, csak meg nem értett jelek.

Vénusz a tánciskolában
A tisztítás-tisztulás iránya az érzelmi sík (Vénusz az ikrekben - 3. ház analógia, ura a merkúr), vagyis az érzéseink tudatosítása, tudatosulása a cél. Az érzelmek iskolájában tanulunk jelenleg, melyben az Uránusz-Jupiter, mint egyik tanárunk mutatja meg számunkra a jövőben követendő - még ismeretlen, de határtalan lehetőségeket nyújtó - utat, és bátorít a bizonytalanságba való fejest ugrásra, míg a bölcs Szaturnusz mester, másik tanárunk mutatja meg számunkra, melyek azok a területei az életünknek, amiket már kinőttünk, (retrográd Szaturnusz) melyek szükségtelen korlátokat jelentenek számunkra, s a nehézségek felfokozásával ösztönöz arra, hogy bátran hagyjuk el ezen unásig ismételt jól bejáratott utakat, melyeken csak a félelmeink miatt járunk.
A megjelenés síkjai: bolygók a jegyekben
Milyen típusú problémákat hoz a „magányos” Vénusz számára ez a két kvadrát fényszög?
Elsősorban pénzügyi, anyagi gondokat jelöl (Szaturnusz a szűz jegyében, melynek merkur az ura), a pénzzel, az anyagiakkal, a javakkal, hitelekkel, munkabérekkel, nyugdíjjal, a terménnyel, a mezőgazdasággal, a kereskedéssel, a könyveléssel és a közlekedéssel, másodsorban a mindennapi munkával, munkahellyel (szűz jegy 6. ház analógia), a napi szokásos tevékenykedéssel, a munka-kapcsolatokkal kapcsolatos nehézségek adódhatnak. Olyanok, amik a múlttal kapcsolatosak. Régiek, már idejüket múltak az életünkben ezek a rendszerek, illetve az azokban való részvételi módunk.
A szemben álló Jupiter-Uránusz épp ezen kapcsolat-rendszerünk, viszonyaink megújításának lehetőségét hordozza azon keresztül, hogy a régi rendszerekhez fűződő gondolati mintáinkat, és az azokkal kapcsolatosan megnyilvánuló (vagy rejtett) érzéseinket felszínre hozzuk, és tudatosítjuk. Ez alapozhatja meg a döntésünket, hogy változtassunk a minket már nem szolgáló, korlátozó, a kiteljesedésünket akadályozó viszonyainkon.
Természetesen mindenkinek egyéni szinten– aki még ezt a rendezést magában nem végezte el, és nem tudatos táncos – azon az életterületen fogja megnyilvánítani a nehézségeket, melyre az ő születési képletében esik, és olyan mértékben, amilyen mértékben még tudatosítani valója van az adott életterületen.

2010.05.18.
Z
O
É