Wednesday, Sep 08th

Frissítve:03:53:13 PM GMT

RSS
Most itt vagy:

Őserő

Őseink tisztelete, példamutatása. A magyarság életművének bemutatása. Vallásunk, történetünk, hősi őseink.

Kiszely István: Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak

Email Nyomtat
Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot (ma már annak vesszük, ma már elmúlt az ideje), hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál` Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: "eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, de genetika nincs." Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére. Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadása szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.

Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS-kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal.

Bővebben...

MAGYAR BIBLIA

Email Nyomtat

MIÉRT „BIBLIA”?

Bevezetőül megakarjuk indokolni, hogy a káldeusok szerinti írásokat és hagyományokat összesítő könyvünk címében miért használjuk a „BIBLIA” elnevezést. . .?

Általában úgy tanítják, hogy a „biblia” a görög nyelv „biblos” vagy „biblon” szavának többes számú kifejezése és jelentése „könyvek” lenne.  Azonban sem a „biblos”, sem a „biblon” görög szónak nincs ilyen többes számú esete.  A görög nyelvet tanító ismertetések a „biblia” szót görögből átfejtett (etimologizált) latin szónak mondják, viszont a latin nyelvnek nincs „biblia” szava.  Így a „biblos”, „biblon” és a „biblia” szavaknak eredetét a káldeusoknál kereshetjük, már csak azért is, mert a görögök – a „klasszikusnak” nevezett tudásuk legnagyobb részét a káldeusok hagyatékából sajátították ki.  A „BIBLIA” szónak három féle változatát láthatjuk a káldeus ékiratok szerint: 

 

 

  

Utolsó frissítés: 2010 július 16., péntek 13:53 Bővebben...

Hun Imádság

Email Nyomtat
HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK
ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY
AKARATOD.
Bővebben...

Ébredj Magyar!

Email Nyomtat

Országodon kufárok osztozódnak,
rabtartóid leszármazottjai
s kik raboltak, öltek, véredet vették,
ma mástól rabolt palotákban élnek.
Szétterelnének száz apróka pártba,
hogy szavazatod feldarabolódjon,
s egy kissebbség felzárkózva keményen,
uralkodhasson a többség felett.

Gyermekeid lelkéből már kiöltek
tisztességet, Istent, Hazát.
Volt kínzólegények demokráciára
tanítják ma az unokát.
Szabadságról rikácsol a lopó,
a fosztogató igazságról fecseg,
s aki kifosztott, ma igazságról kesereg.

VILÁGSZENZÁCIÓ!!!

Email Nyomtat

Világszenzáció látott napvilágot a tegnapi nap folyamán, ám sem a Blikk, sem a Rtlklub, sem a Tv2 nem számolt be róla, holott a magyarság ügyét régen látott módon ragyogja be ez az új remekbe szabott régészeti felfedezés. A világ legrégebbi ismert piramisáról tudniillik most már 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hun-magyarok, azaz elődeink, a mag (tudás) urai építették. A hüledezéskeltő hír röviden ismertetve a következő: a szénizotópos mérések alapján 34.000 évesre saccolt híres boszniai Nap Piramisban székely-magyar rovásírással íródott feliratokat találtak a szláv kutatók, s már egyértelműen azonosítottak húsz rovásbetűt is, melyek egy az egyben megegyeznek a manapság általunk is ismert székely-magyar ABC jeleinek vonásaival. A helyi régészek azonnal kapcsolatba léptek a rovásíráskutatás honi mestereivel, nemsokára pedig megindul a rendkívüli izgalmat, s talán historikus paradigmaváltást hozó pontos vizsgálódás. Remélhetőleg nem fogják elhallgatni, eltüntetni a valós eredetünket ország-világ elé táró, kárpát-medencei életterünk ősiségét bizonyító táblákat és rovásmaradványokat a szélsőséges globális eszmeiség jegyében cselekvő főideologizátorok csicskacsatlósai.
A monumentalitásával szemeket lenyűgöző Kínai Nagy Fal alig több, mint kétezer éves, a gízai piramisok még nincsenek ötezer évesek, s a Stonehenge kövei is csak maximum pár évszázaddal idősebbek Egyiptom csodáinál. A mi pompázatos piramisunk azonban közel 30.000 évet ver az összes előbb felsorolt földi remekre, ami egyenesen lenyűgöző, nemzeti büszkeségünket sokszorosára duzzasztó adat. A nonplusszultra pedig a megtalált rovásírás kora. A hivatalos, vaskalapos és megamaterialista “tudomány” szerint a legrégebbi ísmert írás Mezopotámia területéről származik, s az i.e. IV. évezred végén, avagy az i.e. III. évezred elején alakulhatott ki. Erre előkerül egy amazoknál majd tízszer ősibb székely rovásírás… atomcsapásszerű pofon lehet ez a finnugor blődlit szajkózók számára éppúgy, ahogy a “majomemberes”, “Mezopotámia az első civilizációs” sületlenségeket sulykoló mesekutatók lelkületének is. Ismét a vadliberális körökben csak “sumerpárthus nagymagyaroknak” csúfolt tudós hazafiak igazsága bizonyosodott be a ténynek hazudott műanyag agylúgozó elméletkupacok ellenében! Félő azonban, hogy a mai liberális nevelés atyaúristenei elhallgatják ezt a szenzációs felfedezést.

A legrégibb ismert földi írás!

Bővebben...

1 / 9 oldal