Sunday, Sep 05th

Frissítve:03:38:16 PM GMT

Fejléc: Jelenleg 6 vendég olvas minket
RSS
Most itt vagy:

Végtelen

A hiányon és kapzsiságon túl

Email Nyomtat
Zoé bevezetője: Ennek a remek interjúnak az utolsó néhány oldalát Maresz barátném fordította éjszakába nyúló kitartó, önzetlen munkával bokros teendői mellet. Köszönöm neki ezúton, és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy olvashassuk magyarul is. Ritka, hogy valaki (ráadásul tanult férfi létére:) felismerje, és felvállalja azt a mélyben rejtőző gyökér-összefüggést, amelyik a női őselv, ősminőség és a mindenkori pénzrendszer között fennáll. Bernard Lietaer megtette ezt, és ezért külön köszönet illeti. Ez egy igazán izgalmas olvasmány.

Bernard Lietaer, forrás: YES! - Futurenet.org Magazin
Bernard Lietaer és Sarah van Gender beszélgetése

fordította és szerkesztette Kin50
forrás: http://www.futurenet.org/2Money/Lietaer.html
· Kevesen dolgozhattak a pénzügyi rendszerünkben olyan sokszínű feladatkörben, mint Bernard Lietaer. Öt évét töltötte a Belga Központi Bankban, ahol első feladatai között az ECU (single European currency system) megtervezése és bevezetése szerepelt.
· Elnöke volt a Belga Elektronikus Fizetések Rendszernek, és nemzetközi vállalatoknak tervezett sokdevizás környezetekben alkalmazott technológiákat.
· Segített fejlődő országoknak a kemény valuta bevételeiket növelni, továbbá a belga Lovain-i egyetemen tartott nemzetközi pénzügyi kurzust.
· Bernard Lietaer lett az egyik legnagyobb és legsikeresebb nemzetközi, off-shore, pénzügyi alap ügyvezetője és pénzárú kereskedője.
· Jelenleg a kaliforniai Berkely Egyetem fenntartható források központjában (Center for Sustainable Resources) tevékenykedik.
Utolsó frissítés: 2010 szeptember 01., szerda 16:59 Bővebben...

MAG MAYÁk, Atlantisz és Lemuria: egy elsüllyedt és egy felemelkedett világ

Email Nyomtat
Ez az írás az emlékezésből született.

Egykor, az „idők előtti időben” (az ősidőben, a Zep Tepi előtt) Lemuria, és Atlantisz egyaránt 4. dimenziós világok voltak. Mindkettő civilizáció két külön helyről származott, két bolygóhoz kötődött.
A mi naprendszerünkben a lemuriai székhely a Vénusz, az Atlantiszi pedig a Mars volt. A galaktikus történelem egy pontján a Vénusziak, és a Marsiak a Föld bolygóra költöztek. Nem a mai földre, hanem annak a 4. dimenziós változatára. Egy 4. dimenziós valóságú Földre.
A 4. dimenzió az IDŐ maga. Ebben a közös ősidőben, mint 4. dimenziós valóságban éltek együtt a Vénusziak, és a Marsiak.
A Vénusziak az 5. dimenzió lakói voltak, és tudatosak voltak minden alacsonyabb dimenzióra, valóság-rétegre. Az Atlantiszi marsiak a 4. dimenzióban voltak otthon.
Egy idő-egyesítési kísérlet volt ez a 4. dimenzióban, ahová a Vénuszi lemuriaiak leérkeztek az Atlantisziakhoz.
Utolsó frissítés: 2010 augusztus 10., kedd 11:52 Bővebben...

1 perces csönd

Email Nyomtat
forrás:http://bocipok.blog.hu/2010/08/06/1_perces_csond

2010.08.06. 06:55
Ma reggel 8 óra 15 perckor megszólaltak a szirénák, megállt a közlekedés. Az emberek egy perces néma csendbe burkolóztak...

Ma van az évfordulója a hiroshimai atombomba támadásnak. Reggel arra a 140 ezer emberre emlékeztek meg, akik egy másodperc alatt életüket vesztették a robbanás során. Holnap Nagasaki tiszteletére áll meg majd egész Japánban a nyüzsgő élet.

Részlet egy japán rajzfilmből, ami ezt a témát dolgozta fel, a címe "Barfoot Gen":

http://www.youtube.com/watch?v=BfJZ6nwxD38&feature=related

(Figyelem! A hitelesség érdekében egyes részek kicsit naturalisztikusra sikeredtek!)

Utolsó frissítés: 2010 augusztus 07., szombat 06:07

Mindannyian csillaganyagból vagyunk

Email Nyomtat
Először sikerült egy szupernóva-maradvány térbeli jellemzőit rekonstruálni. Látványos alakzatokat formál a robbanásban kifelé száguldó anyag, amely környezetét is megtermékenyíti.

1987-ben a telihold fényességét is elérő szupernóva tűnt fel a déli égbolton (Magyarországról sajnos nem látszott). A csillagrobbanás egyik kísérőgalaxisunkban, a Nagy Magellán-felhőben történt. A táguló szupernóva-maradványt azóta is vizsgálják. A legújabb kép az Európai Déli Obszervatórium (ESO) VLT-rendszerével végzett megfigyelések alapján készült. Először sikerült térhatású látványt készíteni egy ilyen objektum szerkezetéről. 

A középen megfigyelhető fényes, ovális alakzat a robbanás helyét mutatja. Ezt egy kisebb gyűrű veszi körül, itt érte el a robbanás 100 millió kilométer/órás sebességgel kifelé száguldó anyaga (ez körülbelül 100 000-szer gyorsabb egy utasszállító repülőgépnél) a csillagról még a robbanás előtt ledobódott és lassan táguló anyagot.

Ezután két hatalmas, jobbra és balra nyíló kúp látható. Mindkettőben egy-egy távolabbi és nagyobb gyűrű formálódott abban a távolságban, ahova elért a kataklizma lökéshulláma, és összenyomta maga előtt a csillagközi anyagot.

Forrás:
ESO/L. Calçada

Az SN1987A maradványának térhatású képe. A kép nagyobb méretben itt

Az összetett alakzatok a csillag élete végén ledobott különböző anyagburkok, a sugárzás és a robbanás során tágulásnak indult lökéshullám összjátékaként születtek. Maga a szupernóva-robbanás sem volt szimmetrikus, feltehetőleg a kataklizma idején a csillag belsejében lezajló heves áramlások miatt. Az új eredmények is arra utalnak, hogy a robbanás az egyik irányban erőteljesebben történt.

A 3D-s hatás az alábbi rövidfilmen látható szépen:

 

 

Szupernóva 3D-ben

A nagy tömegű csillagok fontos szerepet játszanak az anyag fejlődésében. Belsejükben születnek meg a nehezebb kémiai elemek, amelyek aztán életük végén, a szupernóva-robbanás során szétszóródnak a csillagközi anyagban, felhőkben. Ha egy ilyen "elszennyezett" felhőből születik egy új csillag - mint ahogy a Nap is -, akkor annak anyagában, illetve annak bolygóiban már ott lesznek a nehezebb kémiai elemek. A vérünkben lévő vas, a csontjainkban lévő kalcium, az oxigén, amit belélegzünk (és így tovább) mind ősi csillagok belsejében született, ahonnan szupernóva-robbanás során szabadult ki. Igaz tehát, hogy csillaganyagból vagyunk.

forrás: http://www.origo.hu/tudomany

 


A gyógyulás 13 pontja

Email Nyomtat

1.- Elsőként fogadd el a fájdalmat, betegséget, mint a részedet. Te fájsz.


2.- Köszönd meg a testednek, hogy befogadta a fájdalmat, betegséget, és kezdd el megérteni az üzenetét.


3.- Tudd, hogy nincs szükséged a szenvedésre, az csupán egy kibillent állapot következménye. Minden betegség, fájdalom mögött egy idegen elme-program áll, amihez csatlakoztál, és ami szűkség-helyzetbe hozott, félelmeket generált.


4.- A kibillenés a gondolataidban történt, onnan lement az érzéseid szintjére, és felbolygatta azokat, majd megjelent a fizikai testedben fájdalomként.
Utolsó frissítés: 2010 július 25., vasárnap 19:15 Bővebben...

A pénz-illúzió, és az útról lefelé, és fölfelé

Email Nyomtat
  TEDD FEL AZ ALAPVETŐ KÉRDÉSEKET

2007-06-16

részlet

A pénz egy anyagi kötőerő, amely jellegzetesen ennek a hitetlen világnak a terméke. Az ember saját értékét helyettesíti, a mérce kívülre került, és elszakadt az embertől.

Értékmérőnek hívjátok, de valójában csak mértékmérő.

Az aranytól elemelt, kiüresedett minőségű mennyiség. Ez nem az. A legnagyobb illúzió.

Nem képes közvetlenül kapcsolatba kerülni a minőséggel, a szellemmel, mert levált tőle.

Csak közvetítőkön keresztül.

A mennyiséget vissza kell vezetni a minőséghez.

El kell jutni odáig, hogy ne befolyásoljon, hogy van, vagy nincs.

Az aranycsinálást ma a pénzcsinálás művészete váltotta fel. Ez korunk nagy alkímiai műve. A mennyiség uralma a minőség felett. Egy merőben ellentétes folyamat.

Utolsó frissítés: 2010 június 29., kedd 10:25 Bővebben...

Vénusz tánca: érzelmi özön-víz

Email Nyomtat
Rendhagyó látomás a  bolygó mozgásokból a hétre:
(2010.05.17-23).
 
Ha gondolatban felnézünk az égre, ezen a belső képernyőn a bolygók táncát fogjuk látni. Forogva, pörögve, bicegve járják örök táncukat a Nap körül. Kicsik és nagyok, fiatalok, és öregek, mind egy nagy család.
Szól a kozmikus bájoló, a húrok közé csap az égi zenekar és ritmusára együtt mozdul a derék.
Ezen a héten a Vénusz a primadonna, ő táncolja el a témát.
Nézzük előbb a fényszög-kapcsolatait, hogy kikkel táncol párost?
 
Vénusz-Neptun keringő
Ami elsőként feltűnik, az a Vénusz-Neptun trigonja. Mivel a Neptun a Vénusz magasabb oktávja, ez az össze-ölelkező kapcsolat most a bennünk élő emberi érzések, és az isteni szeretetsík összekapcsoltságát mutatja, mint lehetőséget. Mivel a Neptun transzcendens bolygó, inkább csak lélektestben érzékelhető a táncban. Ezért csak annak az embernek látható a színpadon, és csak az tud táncolni vele, aki a saját érzésvilágát megnyitja ez előtt a legfelsőbb áradó szeretet-minőség előtt. Aki elől a félelmek már nem takarják el a kilátást. Ő ekkor, mint Vénusz, szinte beburkolózik a Neptun ragyogóan kék szeretet-felhőjébe, és ezzel átéli az isteni érzelmek világát sajátjaként.
Ha Te az a Vénusz-táncos vagy ezen a héten, aki elfogadta a Neptun ölelését, s vele egyesülten ropod a táncot, akkor megéléseid alapvetően különbözni fognak azon társaidétól, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel. Ha a Vénusz - az érzéseid világa - benned még a félelmek fogja, akkor elszeparáltságban, különlétben érzi magát, esetleg elhagyatottnak, megtámadottnak, szegénynek, betegnek, sértettnek, megcsaltnak....., akkor elképzelheted, hogyan reagál majd, mikor egyszer csak mellé toppan Szaturnusz, és táncba hívja.
Utolsó frissítés: 2010 június 19., szombat 07:09 Bővebben...

Görög tragédiák: nyúl a kalapból - A görög és a magyar eladósodás közti párhuzamról

Email Nyomtat
forrás: http://lmv.hu/node/5406

Minél nagyobb az összeg, annál felelőtlenebbül döntenek róla. / Parkinson /

Ez a mese nem feltétlenül a lusta görögökről és a hivatalnokok tizennegyedik havi fizetéséről szól. Hanem inkább arról, hogy abban a világméretű kaszinóban, amellyé a pénzpiacok váltak, ideje lenne újragondolni a játékszabályokat.

Emlékeznek még, hogy a Monte Cristo grófjában a bosszúálló gróf úgy teszi tönkre ellenségeit, Danglarsékat, hogy hamis információt helyez el a hírközlésben? A történet szerint a gróf meglátogatja a belügyminisztérium egyik távíróállomását, és az alkalmazottat 25 ezer frankkal lefizeti, hogy továbbítson egy hamis hírt, miszerint Spanyolországban küszöbön áll a forradalom. Danglarsné azonnal, áron alul eladja spanyol értékpapírjait, hogy aztán kisvártatva kiderüljön, a hír nem volt igaz, ezért óriásit bukik az üzleten.
Utolsó frissítés: 2010 május 12., szerda 15:14 Bővebben...

Vallások előtti kozmikus ős-tudás: egy történet sok felfolgozás

Email Nyomtat
Bevezető (Zoé): Azért tartottam fontosnak meg-osztani az alábbi információkat, mert ha megismerjük az elkülönültségünk történetét, - melyben a történeti kor vallásai tevőleges szerepet játszottak - akkor levetve a tévedések és a hazugságok ránk rakódott ruháit, visszajutunk a közös gyökérhez, az ős-tudáshoz. Ahhoz a gnosztikus alaphoz, a valódi tudáshoz, amely minden vallás mélyén jól eldugva ott rejlik, és amely fénnyel van az égre írva, és amely valamennyiünkben sejtszintű őstudás. Ha ez feléled, lehetetlenné teszi a további elkülönítésünket, a manipulálást, az irányítást, feleslegessé tesz bármely vallást, felülírja a hiánytudatot, szabaddá tesz, mert IGAZ, és létrehozza az ősi-új EGYségünket: önmagunkkal, és a világgal.

Idézet (részlet) a Zeitgeist c. filmből:

"Krisztus előtt tízezer óta a történelem hemzseg az emberek nap-
imádatát ábrázoló írásoktól és rajzoktól. Könnyen megérthető, hogy miért,
hiszen a Nap minden reggel feljön, fényt és meleget hoz, és elűzi
a sötét, hideg éjszaka ragadozóit. A kultúrák megértették, hogy nélküle
nem nő a gabona, nincs élet. Ezért lett a Nap minden idők
legimádottabb tárgya. A csillagokat szintén jól ismerték. A csillagok útjából előre megjósolhatták a periodikus eseményeket, mint a holdfogyatkozásokat vagy teliholdakat. Az egyes csoportokat be is katalogizálták, ezeket hívjuk ma konstellációknak. Ez az emberi történelem legősibb értelmező rajza, a zodiákus-kereszt a Napot reprezentálja,
ahogy egy év során áthalad a 12 fő csillagjegyen. Mutatja továbbá a 12 hónapot
és a 4 évszakot, valamint a napfordulókat és napéjegyenlőségeket.
Utolsó frissítés: 2010 április 26., hétfő 11:26 Bővebben...

MAGról és NŐvényről

Email Nyomtat

Válasz Neonnak
2009.08.25.
TERMÉS (TEREMTés)
KÖR-FORGÁS

A MAG tetsz-halott. Úgy tesz, mint aki meghalt, pedig él.
A MAG az időben szunnyad, álma a növény.
Amikor az idő felébreszti a magot, az álom beteljesül, a valóságba lép.
A Magságból Növénység lesz. Amikor a MAG felébred, megszületik a Nővény. A mag megszűnik mag lenni, ő maga válik növénnyé, a növény növekszik. A növény NŐ.

A MAG feláldozza magát az álmáért, a növényért. Ezért a halál öröme az, amit megél, az elmúlás szomorúsága. Hiszen mint MAG, beteljesítette a feladatát, megtartotta, megőrizte az alvó időben a kódokat, amelyeket most megnyilvánít, odaad, és ezzel megszűnik a szerepe.
A mag-ság elmúlása a nő-vénység megszületését jelenti, a kódok működésbe lépését. Az élet megmutatja magát.
A Nő-vény gyermeki, önfeledt örömöt érez, élet-örömöt, hiszen megszületett. A kapott kódok alapján megnyilvánítja, életre kelti a magot egy másik formában.
A MAG temetésre megy, korábbi formája temetésére, a NŐ-vény keresztelőre, új formája megszületésére.
A Nővény a MAG örököse.
A MAG kiáradó, az információt átadó, a NŐvény befogadó.
A MAG lehetőséget ad, a NŐvény lehetőséget kap,elfogad.
A MAG a szunnyadó lehetőség, a NŐvény a kibomlott forma, melyben a lehetőség megmutatkozik.
A NŐvény a MAG későbbi állapota. (jövője)A NŐvény a termésben szunnyadó MAG korábbi állapota.(múltja)
A MAG a NŐvény korábbi állapota (múltja), és TERMÉSének lényege (jövője).
A NŐvény a kapott anyagból, információból, a lehetőségből felépíti önmagát, és elérve a felnőttkort, termőre fordul: TERMÉSt hoz. A MAG kódja szerinti termést. A TERMÉSben ott lesz a MAG újra, amely a MAG, és a NŐvény együttes információját, tapasztalatát, életét tárolja. Az új élet-kódokat.
Utolsó frissítés: 2010 június 19., szombat 07:21 Bővebben...

ATOM-modell: alap-állás, avagy út a feltámadásig

Email Nyomtat


Mesterem, hívlak!

A kör a modellben az elektronpálya, a középpontja a MAG, és együtt alkotják az ATOM-ot, vagyis az első teljes egész részecskét, az alap-egységet.
Ha az alap-egység állapotát létre akarod hozni magadban, akkor ezt a modellt kell követned.

Az elektron a folyton mozgó, a kör kerülete, maga a mozgás. Ez a mozgás lineáris, és ez hozza létre a tér-idő dimenziót. Vagyis ez a mozgás szükséges a fizikai megjelenítéshez. Az elektron mozgása nem más, mint a Mag materializációja, a folyamatos teremtés a mozgással, amely egyben a MAG tapasztalata.
A Mag középen a „mozdulatlan mozgató”, a forrás, amelyből az elektron mozgása táplálkozik. A MAG álmodja az elektront.
Utolsó frissítés: 2010 június 19., szombat 07:23 Bővebben...

1 / 10 oldal